Koszorúzás
A nemzeti sírkert program keretén belül korábban is felkarolt Tóth Ágoston Rafael sírját ismét rendbe tette a Soproni Lions Club tagsága Dr. Károlyi György hatékony közreműködésével, hogy a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatával és a Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet képviselőivel együtt tartandó megemlékezésen méltó képet mutasson.
A Tóth Ágoston Rafael születésének 206. évfordulója alkalmából 2018. október 25-én 11 órakor megrendezett ünnepségen Kulbert Gábor elnök mellett Bors Dániel, Budai József, Freiler László, Kiss Árpád, dr. Ocsák József és Vörös Ákos képviselte a clubot.
Vörös Ákos bevezetőjét követően Molnár József alezredes úr méltatta Tóth Ágoston Rafael életútját és munkásságát, majd a résztvevők elhelyezték koszorúikat a síremléken.
pályázat
Középiskolások számára filmpályázatot hirdet a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.!
A film mutasson be egy valós háztartásban előforduló helyzetet, amelyben ki lehet váltani a vegyszeres megoldást, környezetbarát termékkel, eszközzel, eljárással. Mutassa be, hogy mit, hogyan kell használni, hogy tisztaság legyen a konyhában vagy a fürdőszobában. A kész pályamunkákat november 16-ig várja az STKH.
Adomány Szovátára
A Határok Nélkül Alapítvány legutóbb a szovátai Szent József Gyermekotthon részére gyűjtött.
Az alapítvány munkatársai a 103 db iskolatáska mellett tanszereket, tornazsákokat, játékokat, valamint 17 zsák gyermekruhát juttattak el a gyermekotthon lakóinak. Az alapítvány köszönetét fejezi ki a soproni szülőknek, továbbá a Petőfi, Lackner, Gárdonyi és az Orsolya iskolák tanárainak is, akik ezt a karitatív akciót lebonyolították!
Az adományokat, akárcsak a korábbiak közül jó néhányat Varga János (Boxos) juttatta el Szovátára.
Csillagászati bemutató
A Stella Sopron, a Magyar Csillagászati Egyesület Soproni Csoportja ismét várja az érdeklődőket bemutatóira. A soron következő időpontok, helyszínek:
okt. 12. (péntek) 18:30 Távcsöves bemutató, Fertő-Hanság Nemzeti Park Madárvárta, 18:30
okt. 19. (péntek) 18:30 Távcsöves bemutató, Alpha park, az Euronics előtt
Cserkészkednél? Jelentkezz!
Szeptember 21-én a soproni 364. Scarbantia cserkészcsapat is megkezdte a "tanéves" munkát. Aki érdeklődik a cserkészet iránt, akár a csapat facebook oldalán keresztül is érdeklődhet.
https://hu-hu.facebook.com/364scarbantia/
Építészeti séták - Sikátorok belvárosi túra
Október 6-án délután 3 és 4 órakor indulnak a túrák.
Találkozó (mindkét alkalommal): Sopron, Fő tér 1. épület mögött - Romkert
Túravezető:
Tárkányi Sándor építész, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal
Sopron akár évszázadok óta lappangó kincsei is a felszínre kerülnek: kulcsot szereztünk olyan sikátorokhoz, épületekhez, ahol eddig nem járhattunk. A túrákat Tárkányi Sándor építész vezeti, elmesélve e zegzugok titkait! Tartsanak velünk egy „másik Sopron” felfedezésében!
A szervező egyéb programjairól itt olvashat: http://designhetsopron.hu/programok.php
Támogatóink: