Soproni Civil Szervezetek
Soltész Miklós: az egyházak és civil szervezetek komoly értéket teremtenek
Az egyházak és a civil szervezetek komoly értéket teremtenek és sokat tesznek a közösségért, ezért a kormány kiemelten kezeli a támogatásukat - közölte a Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.
Soltész Miklós egy gyermekeknek szóló jótékonysági rendezvény után kifejtette: ezt a támogatást jelzi, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatán Veszprém megyében ebben az évben 143 civil szervezet nyert, összességében mintegy 143 millió forintot.
Hozzátette: a megyeszékhelyen 68 civil szervezet kapott támogatást, összesen 83,5 millió forintot; a római katolikus egyház 17 programja 48 millió forinthoz, a református egyház 13 programja pedig 15 millió forinthoz jutott a megyében. A katolikus egyház 12 programja az épített örökség védelmére és új építmények létrehozására kapott támogatást, öt program pedig közösségi célú rendezvények szervezésére.
Soltész Miklós a Kozmutza Flóra Alapítvány Értelmi Sérült Gyermekekért által szervezett sportvetélkedőről szólva azt mondta, jó célt szolgál, hiszen a sport révén jobban megismerik egymást a résztvevők.
Bernáth Ildikó, az alapítvány elnöke közölte, hogy 12 éve szervezik meg az ép és sérült gyermekek játékos vetélkedőjét, amelyben az idén 13 iskola vesz részt, az évek során mintegy négyezer gyermek volt jelen a rendezvényen.
Támogatóink: