Soltész Miklós: a nemzetiségek erősödése Magyarországot is erősíti
A Magyarországon élő tizenhárom őshonos nemzetiség megerősödése Magyarországot is erősíti, és az állam anyaországokkal való kapcsolatát is javítja - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán Szarvason.
Soltész Miklós a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara által szervezett nemzetiségi oktatási konferencián elmondta: az elmúlt hat évben két és félszeresére, 3,2-ről 8 milliárd forintra nőtt a kormány által a nemzetiségek támogatására fordított összeg nagysága.
A nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott oktatási intézmények száma ötszörösére, az ezekben tanuló diákok száma háromszorosára nőtt - tette hozzá.
Az államtitkár kifejtette: tíz országos nemzetiségi önkormányzat 2010-ben tizenkét intézményt tartott fenn, ma pedig hatvanat. A német nemzetiségi önkormányzat hét helyett harmincötöt, a szlovák három helyett hatot tart fenn, a román pedig 2010-ben egyetlen intézményt sem tartott fenn, ma viszont már hatot működtet. A tanulók száma a 2010-es 3100-ról mostanra 9 ezerre emelkedett.
Soltész Miklós szerint "óriási dolog", hogy ha nyolc szülő kéri a nemzetiségi oktatást, akkor a kormány - a nemzetiségi önkormányzatokkal együttműködve - megvalósítja azt.
Közölte: a kormány a szószólói rendszer létrehozásával az ország irányításába is mind jobban be kívánja vonni a nemzetiségeket. Kérte a konferencián jelen lévő szlovák és román főkonzultól, hogy lehetőségeik szerint segítsék a magyar nemzetiségi oktatást a saját országukban is.
Úgy fogalmazott: a "vadliberalizmus hitet és értékeket elutasító irányzatával és a keleti kultúrát Európára erőltető tömegekkel szemben" csak közösen lehet felvenni a küzdelmet.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök, a Gál Ferenc Főiskolát fenntartó katolikus egyházmegye vezetője köszöntőjében hangsúlyozta: a többségi nemzethez tartozó identitás mellett a kisebbségi identitás erősítheti az egyént, és ha ehhez keresztény identitás is társul, azzal az egész társadalom lesz gazdagabb. Közölte, az európai identitás a nem hívő keresztény identitásra alapul. Hozzátette, ők intézményfenntartóként az említett hármas identitást szeretnék erősíteni az emberekben.
A Gál Ferenc Főiskola 2012 óta ötödik alkalommal rendezi meg a nemzetiségi pedagógusi pálya új kihívásairól szóló konferenciát azért, hogy a német, a szlovák és a román nemzetiségi képzését közelebb hozza az ország és a régió nemzetiségeihez. Békés megyében harminc oktatási intézményben folyik nemzetiségi oktatás.
Támogatóink: