2010.10.14. 06:56

Sopronban bemutatkozott a Felvidék


A felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás és a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara mellett működő Nemzetközi és Regionális Gazdaságtan Intézet szervezésében október 12-én Sopronban a Területfejlesztési Szabadegyetem keretében került sor a Bemutatkozik a Felvidék rendezvényre.
A vendéglátók nevében Székely Csaba dékán és Fábián Attila dékánhelyettes, az intézet igazgatója, a felvidéki nap háziasszonyaként pedig Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Pogány Erzsébet hangsúlyozta: a program keretében Felvidéknek ugyan csak egy kis szeletét tudják bemutatni, de bíznak abban, hogy ez is felkelti a résztvevők érdeklődését a Felvidék iránt.

A Garam-mentének bemutatását Dániel Erzsébet, a párkányi Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás elnöke kezdte, majd Szobiné Kerekes Eszter, a búcsi Kultúrért és Turizmusért Társulás elnöke a felvidéki népviseletbe öltöztetett baba-család gyűjtemény "történetét" ismertette. A felvidéki népviselet, népszokások bemutatását Baranyai Anna, a kéméndi Limonium Gmenili, azaz Vasvirág egyesület elnöke is gazdagította néhány gondolattal, majd "élő bemutató" következett, egy kéméndi esküvői pár közreműködésével, tánc és zene kíséretében.
Ezután a soproni Göncz József a Szép Felvidékünk könyvsorozat 5 díszes kötetét jelentette meg és mutatta most be, valamennyi előszavát Duray Miklós írta, aki szintén méltatta a könyvsorozat megjelenését.
A könyvbemutató "könnyedebb" rész következett. felvidéki receptek, párkányi finom borok, kulcsoskalács, sós pogácsa, pozsonyi kifli és Hubert pezsgő kóstolása. A vendéglátás közben a résztvevők kötetlen beszélgetést folytattak egymással, a babakiállításban gyönyörködtek, vagy megvásárolták és dedikáltatták a Szép Felvidékünk könyvsorozat valamelyik kötetét.
A megvendégelés után a zsúfolásig megtelt teremben került sor Duray Miklós felvidéki politikus, közíró előadására A magyar nemzet XX. századi szétfejlődése és az új nemzetpolitikai elképzelések, különös tekintettel a szlovákiai magyar közösségre címmel, ez egyben bevezetés volt Duray Miklósnak az egyetemen kezdődő előadássorozatába.
Az egyetem vezetői ezen a rendezvényen köszöntötték Duray Miklóst az egyetem előadói körében.
Pogány Erzsébet az első szlovákiai magyar hírportál, a Felvidék Ma megszületésének és működésének a körülményeit ismertette.
Az est záróakkordjaként Szvorák Katalin Liszt Ferenc díjas, felvidéki származású, nemzetközi hírű énekes hangversenye csendült fel „Vétessék ki szóló szívem“ címen.
A rendezvényt az egyetem rektora, Faragó Sándor is személyesen köszöntötte.

 

http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=24849&Itemid=1h

A Corvinus Rádió munkatársai által készített interjúk:

 




 

Letölthető fájlok

1012_akt_duray_miklós_felvidki_magyarok_2_kész.mp3


1013_nt_fábián_attila_felvidék_kész.mp3


1013_nt_kulcsár_lászló_felvidék_kész.mp3


1013_ntpogány_erzsébet_felvidék_kész.mp3


1013_ntszobi_eszter_felvidék_kész.mp3


1012_akt_duray_miklós_felvidki_magyarok_1_kész.mp3


Támogatók

Partnerek